banner_34_7682e.jpg

Knorr-Bremse Rail Systems Budapest B6

  • Mérnöki, műszakiInformatikaiGazdasági
  • Technikumi / középiskolai szakképesítéssel végezhetőDiákmunkaSzakmai gyakorlat0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő
  • AngolNémet

Mivel foglalkozunk?

Biztonságossá tesszük a gyorsuló jövőt

Tudás és technológiaminden megérkezés mögött

2017-ben a világ legnagyobb vasúti fékrendszer fejlesztő és gyártó központjává váltunk. Minden termékünk egyedi megrendelés alapján készül, a legújabb technológiákkal dolgozunk nap mint nap a jövő járműrendszerein. Mi nem gyártunk, hanem építünk. Nálunk nincsenek futószalagok, minden termékünk egyedi fejlesztést, tervezést és alkotást igényel.



 

Hol dolgozunk?

Budapest

Kiválasztási folyamatunk

Az állásbörze után a jelöltekkel felvesszük a kapcsolatot, hogy az első körös interjúkat megszervezhessük. Az első körös interjúkon jellemzően a szakmai vezetők és a HR osztály képviselői vesznek részt. Sikeres első forduló után egyes pozícióknál a terület vezetői vagy a német kollégák is becsatlakoznak a kiválasztási folyamatba.
Igyekszünk minél gyorsabba lezárni a folyamatot, és visszajelzést adni minden jelentkezőnek.

Aktivitások a helyszínen

A helyszínen találkozhatsz több szakterület képviselőjével: szoftverfejlesztőkkel, fejlesztőmérnökökkel, tesztmérnökökkel, területi vezetőkkel, gyakornokokkal és a HR osztály tagjaival is.  Gyere el hozzánk, járd körbe fejlesztő központunkat egy leap motion bemutató segítségével, és hagyd, hogy magával ragadjon a csúcstechnológia! Igazi mérnöki csúcsteljesítmény minden megérkezés mögött. Mit jelent ez a valóságban? Most megtudhatod!

 

Amit még rólunk tudni érdemes

Biztos jövő és megbecsülés  minden megérkezés mögött

Termékeinken világszerte több mint egy milliárd ember biztonságos utazása múlik. Ez a felelősség ösztönöz minket arra, hogy napi döntéseink során mindig a legkiválóbb eredményre törekedjünk. Számunkra legfőbb érték munkatársaink együttműködése, széles körű szakmai hozzáértése, és elhivatottsága. 


 

Ő már nálunk dolgozik

Busznyák Imre, funkciófejlesztő

HVG Állásbörze - Busznyák Imre

Elküldött önéletrajzok tömege visszajelzés nélkül? Ez az elhelyezkedés egyik legkiábrándítóbb szakasza, hiszen az ember még azt sem tudja, hogy miért nem felelt meg a megpályázott pozícióra. Tölgyes Gergő Dániel az online fórumok mellett a személyes álláskeresés lehetőségével is élt, amelynek köszönhetően el is nyerte a megpályázott állást. Tudd meg tőle, hogyan is segített céljainak elérésében a HVG Állásbörze.

Miért látogattál ki a rendezvényre?

Sok pozitív tapasztalatot meséltek nekem az ismerőseim. A HVG Állásbörzét megelőzően már több cégnek is elküldtem a jelentkezésemet, de mivel még nem volt eredménye az álláskeresésemnek, úgy döntöttem, hogy elmegyek a börzére és ott is megnézem milyen lehetőségeket kínálnak egy frissdiplomás gépészmérnöknek.

Mit tartasz az állásbörze legnagyobb előnyének az online álláskereséssel szemben?

Véleményem szerint a személyes találkozás egy nagyon jó lehetőség, hiszen kötöttségek nélkül, akár kicsit hosszabban is beszélgethet az álláskereső a munkaadókkal és az ott dolgozókkal. Ennek során olyan kérdések is felmerülhetnek, amelyek otthon a számítógép előtt ülve nem jutnának az ember eszébe, itt pedig meg is kaphatja rá a választ. Az adott vállalatnál dolgozó munkavállalók hozzáállása is sok mindent elárul, ami segíthet a döntésben.

Miért kerested fel az AUDI standját?

Fontos volt számomra, hogy az észak-nyugat magyarországi térségben találjak munkaadót, mert szerettem volna a családom közelében maradni. Sokat hallottam az Audi fejlődéséről, növekedéséről, és többen is javasolták, hogy nézzek utána, milyen állásajánlatokat kínálnak. Online megismerkedtem a karrierlehetőségekkel, sőt a börze előtt már el is küldtem önéletrajzomat egy nyitott pozícióra. A rendezvény kiváló alkalmat biztosított számomra, hogy személyesen is megerősítsem jelentkezési szándékomat és visszajelzést kérjek a pályázatommal kapcsolatban.

Segített a pozíció elnyerésében a személyes találkozás?

A helyszínen megtudtam, hogy az önéletrajzom még az elbírálás stádiumában jár, és visszajelzést kaptam azzal kapcsolatban, hogy a megpályázott pozíció valóban nekem való. Másfélkét héttel a börze után behívtak egy személyes interjúra, majd a pénteki beszélgetést követően hétfőn már értesítettek is, hogy engem választottak a méréstechnikai mérnöki állásra.

Boross Balázs, fejlesztési csoportvezető

HVG Állásbörze - Boross Balázs

Hazánk egyik vezető autóipari vállalata, az Audi Hungaria hallgatókat, középfokú végzettséggel rendelkezőket és diplomás szakembereket egyaránt vár csapatába. A megfelelő szaktudás mellett, a határozottság, magabiztos fellépés és a csapatmunkára való képesség is kulcsfontosságú a kiválasztási folyamatban. Egy tudatos és felkészült jelölt nagy lépést tehet a vágyott pozíció elnyeréséért a HVG Állásbörzén.

Milyen céllal érkeznek a karrierrendezvényre?

A magyar munkaerőpiac aktív szereplőjeként természetes, hogy évről évre részt veszünk az ország legjelentősebb állásbörzéjén. Elsősorban azokat a látogatókat akarjuk megszólítani, akik a prémium minőség jegyében gondolkodnak és keresik a folyamatos szakmai kihívásokat.


Milyen tapasztalattal rendelkező munkatársakat keresnek?

Főként mérnök és gazdasági szakembereknek szóló karrierlehetőségekkel érkezünk. A nálunk elérhető állások palettája rendkívül változatos. Jelenleg több mint 100 nyitott pozícióra lehet hozzánk jelentkezni, így a pályakezdők, több éves gyakorlattal rendelkező szakemberek illetve vezetők is megtalálhatják a számukra testhezálló lehetőséget.

Melyek a legfontosabb szempontok a leendő munkatársak kiválasztásánál?

Figyeljük, hogy a jelölt megfeleljen a kiválasztott állás profi ljának, de nagy hangsúlyt fektetünk a különféle személyes kompetenciákra is, pl. határozottság, rugalmasság, csapatmunkára való képesség.

Milyen benyomás alakult ki Gergővel kapcsolatban az első találkozás során?

Nagyon megnyerő volt a tudatossága és a felkészültsége. Sugárzott róla, hogy ő úgy érkezett az állásbörzére, hogy egy testhezálló állást találjon. Emellett fi gyelemreméltóak voltak eddigi eredményei és tapasztalatai is.

Jelentett-e előnyt, hogy személyesen találkoztak a rendezvényen?

Mindkét fél számára hasznos volt a találkozás, hiszen ez egy remek alkalom arra, hogy a jelentkező feltehesse kérdéseit, egyeztesse elképzeléseit a vállalat képviselőjével. A klasszikus kiválasztási folyamatot ő sem kerülhette el, de a HVG Állásbörzén folytatott személyes beszélgetés során jó benyomás alakult ki róla, később pedig az interjúnál már nem két ismeretlen fél találkozott.

Egyedi tartalom

Emberközpontúság minden megérkezés mögött

Kiemelt figyelmet fordítunk kollégáinkra, támogatjuk őket a szakmai céljaik elérésében és számos szabadidős programlehetőséget is kínálunk számukra: sport klubok, vállalati rendezvények, egészségmegőrző programok, társasjáték estek. 

A vasút környezettudatos közlekedési forma. A világnak számít, hogy mire használod a tehetséged! Csatlakozz hozzánk és hagyd, hogy magával ragadjon a csúcstechnológia! 

Aktuális állásajánlatok
Adatbányász/Big data gyakornok (iCOM Assist) Diákmunka0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
Asszisztens gyakornok (R&D) Diákmunka0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
Beágyazott rendszer fejlesztését támogató gyakornok - TCMS KDP Plugin Diákmunka0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
Beágyazott szoftverfejlesztő gyakornok – TCMS MD Diákmunka0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
Beszerzési gyakornok DiákmunkaSzakmai gyakorlat0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
JAVA fejlesztő (iCOM Assist) 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Dokumentációs mérnök gyakornok - SPC DiákmunkaSzakmai gyakorlat0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
JavaScript fejlesztő 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Konstruktőr 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Költségelemző mérnök (Európa) 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Facility management gyakornok Diákmunka0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
Légellátás teszt csoportvezető 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Operatív beszerző 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Fejlesztő mérnök gyakornok DiákmunkaSzakmai gyakorlat0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
Projekt Menedzser - Fejlesztés 3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Funkciófejlesztő gyakornok (iCOM Assist) DiákmunkaSzakmai gyakorlat0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
Gépészmérnök gyakornok DiákmunkaSzakmai gyakorlat0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
HW fejlesztési projekt támogatás DiákmunkaSzakmai gyakorlat0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
Projektmenedzser - Project Steering 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
JAVA fejlesztő gyakornok (iCOM Assist) DiákmunkaSzakmai gyakorlat0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
ADAS-Development Engineer For Environmental Detection 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
ADAS-System Development Engineer 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
KPS (Knorr Production System) gyakornok DiákmunkaSzakmai gyakorlat0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
Mérnök gyakornok DiákmunkaSzakmai gyakorlat0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
Algoritmusfejlesztő mérnök (iCOM Assist) 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Mikrokontroller modul továbbfejlesztése egyedi tesztrendszerhez (TESRA) DiákmunkaSzakmai gyakorlat0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
Beágyazott applikáció fejlesztő / tesztelő (VSE) 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Betanított munka - sorjázó Technikumi / középiskolai szakképesítéssel végezhető nincs elvárt nyelvtudás
Raktári munkatárs Technikumi / középiskolai szakképesítéssel végezhető nincs elvárt nyelvtudás
Minőségirányítási gyakornok DiákmunkaSzakmai gyakorlat0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
Módszerfejlesztés beágyazott rendszerek méréstechnikai pontosságának meghatározására (gyakornok) DiákmunkaSzakmai gyakorlat0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
Commodity manager – Indirect Material Purchasing 3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Rendszermérnök – vasúti fékvezérlő szoftver (VSE) 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Development Engineer For ADAS Software Functions 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Műszaki manager gyakornok Diákmunka0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
SQA — beszállítói minőségbiztosítási mérnök 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
SQD manager 3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Development Engineer For Embedded Software Products 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Elektromos karbantartó Technikumi / középiskolai szakképesítéssel végezhető1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő nincs elvárt nyelvtudás
NI cRIO illesztő program fejlesztése kommunikációs modulhoz Diákmunka0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
Szerelő munkatárs Technikumi / középiskolai szakképesítéssel végezhető0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő nincs elvárt nyelvtudás
Projekt gyakornok - AS Mérnökség DiákmunkaSzakmai gyakorlat0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
Fékrendszer szoftverfejlesztő (VSE) 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Szoftverfejlesztő – beágyazott rendszerek 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Fékrendszer szoftvertesztelő (VSE) 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Felületkezelő üzemi operátor Technikumi / középiskolai szakképesítéssel végezhető0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő nincs elvárt nyelvtudás
Rendszermérnök gyakornok (iCOM Assist) DiákmunkaSzakmai gyakorlat0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
Szoftver teszt automatizáló mérnök 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Folyamatmérnök 1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
SQA gyakornok DiákmunkaSzakmai gyakorlat0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
Forgácsolási gyártástámogató mérnök 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő angolnémet
Szerelési folyamatmérnök gyakornok Diákmunka0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
Forgácsolási operátor Technikumi / középiskolai szakképesítéssel végezhető nincs elvárt nyelvtudás
Szoftvertesztelő gyakornok DiákmunkaSzakmai gyakorlat0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
Hardver fejlesztő – beágyazott rendszerek 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Hardverfejlesztő – beágyazott rendszerek fejlesztése automatizált tesztkörnyezethez 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Hegesztő munkatárs Technikumi / középiskolai szakképesítéssel végezhető1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő nincs elvárt nyelvtudás
Talent - Rail Purchasing Gyakornoki Program 0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
JAVA architect (iCOM Assist) 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Tesztmérnök gyakornok DiákmunkaSzakmai gyakorlat0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
Ütközésvédelem/önvezető járműfejlesztő gyakornok Diákmunka0-1 év tapasztalatot igénylő angolnémet
Szoftver teszt programozó 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Team Leader - Industrial Engineering 5 évnél több tapasztalatot igénylő angol
Technikai koordináció (Szoftverfejlesztés) 3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Termeléstervező 0-1 év tapasztalatot igénylő1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő angolnémet
Tesztmérnök 1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Tesztmérnök – koordinátor 3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
TMK karbantartó Technikumi / középiskolai szakképesítéssel végezhető1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő nincs elvárt nyelvtudás
Vegyésztechnikus Technikumi / középiskolai szakképesítéssel végezhető3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő nincs elvárt nyelvtudás
Vehicle Test Engineer - ADAS 1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Vezető algoritmusfejlesztő mérnök (iCOM Assist) 1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet
Szoftver teszt koordinátor Szakmai gyakorlat1-3 év tapasztalatot igénylő3-5 év tapasztalatot igénylő5 évnél több tapasztalatot igénylő angolnémet