A korszerű tudás természete

2018. március 8. 11:00 - 11:30 

Mérő László - ELTE Pszichológiai Intézete professzora

Az ELTE Pszichológiai Intézet professzora vagyok. Eredeti szakmám matematikus, később a műszaki tudományokból (mesterséges intelligencia) doktoráltam, az utóbbi bő harminc évben pszichológiai kutatóként dolgozom. Tizenöt évig vezettem egy játékszoftver-fejlesztő céget, néhány évig Rubik Ernővel is dolgoztunk. A szélesebb intellektuális közönség számára írt könyveim (Észjárások, Mindenki másképp egyforma, A pénz evolúciója, Az érzelmek logikája, A csodák logikája) eddig összesen 8 nyelven jelentek meg, utóbbit angolul a Yale University Press adja ki 2018-ban. Kis írásaimból („ötperces esszékből”) négy kötetet publikáltam. Legutóbbi könyvem, A nyolcrétű út a szellemi rugalmasság fejlesztéséről szól.

Az előadásról:

A mai tanulóknak olyan problémák megoldására kell felkészülniük, amelyekről most még azt sem tudjuk, hogy egyáltalán problémák. Ugyanakkor napjaink sikerszakmák művelői akár tíz-húsz év múlva szomorú munkanélküliek lehetnek. Ami segíthet: olyan tudást szerezni, ami mindig az éppen aktuális problémák megoldásában segít - és azt állítom, hogy ilyen konvertálható tudás létezik, bár egészen más a természete, mint amilyen tudás az elmúlt évszázadokban tett sikeressé.