„Biztos voltam benne, hogy ez az a fórum, ami a legtöbbet segíthet az elhelyezkedésben.”

HVG Állásbörze - Ősz EdinaCéltudatosan és proaktívan, előzetes ismeretekkel felvértezve kereste fel Ősz Edina a Lufthansa Systems standját. Releváns tapasztalata és érdeklődő kérdései pozitív benyomást tettek a cég képviselőire, így az általa megcélzott pozícióra hamarosan fel is vették.

Hol hallottál a HVG Állásbörzéről, és miért döntöttél a részvétel mellett?

Már régebb óta ismertem a rendezvényt, az egyetemi éveim alatt több ismerősöm is mesélt róla. Amikor a tanulmányaim befejeztével számomra is aktuálissá vált az álláskeresés, egyértelmű volt, hogy kimegyek a börzére. Biztos voltam benne, hogy ez az a fórum, ami a legtöbbet segíthet az elhelyezkedésben.

Hogyan készültél a börzére?

Mérnök informatikus szakon szereztem a diplomám, ezen a területen szerettem volna elhelyezkedni is, így ennek megfelelően kerestem a számomra testhezálló feladatkört. A rendezvény honlapján előre megnéztem a kiállító cégek kínálta lehetőségeket, hogy a kínálatot és céljaimat összevetve tudjak célirányosan keresgélni.

Milyen elvárásokat fogalmaztál meg a leendő munkaadóddal szemben?

Olyan állást kerestem, ami számomra szakmailag kihívást jelent. Nem monoton munkára vágytam, hanem olyan feladatkörre, amely változatos és sokat fejlődhetek benne. Figyeltem arra is, hogy megismerhetek-e a munka során távolabbi területeket is.

Mennyire ismerted a Lufthansát?

A Lufthansáról mint légitársaságról már hallottam korábban is, viszont az informatikai leányvállalatát, a Lufthansa Systems-et a börzén, illetve annak kapcsán ismertem meg. Egyik ismerősöm hívta fel a figyelmemet, hogy náluk van egy olyan pozíció, ami engem érdekelhet. Valóban felkeltette az érdeklődésemet, ezért kerestem fel a céget személyesen a HVG Állásbörzén.

Milyen pozícióban dolgozol náluk? Mennyire testhezálló ez a feladatkör?

Optimalizálási specialistaként dolgozom. Egy szoftverfejlesztői állást kell elképzelni, ami azonban komoly matematikai háttértudást igényel. A mi csapatunk a személyzetbeosztást tervező szoftver fejlesztésén dolgozik, én az optimalizálásért felelős modullal foglalkozom. Abszolút testhezálló feladat, jobbat nem is találhattam volna.

HVG Állásbörze - Szekeres MariannaSzekeres Marianna IT recruitment partnert és Hegyi Gábort, Edina főnökét arról kérdeztük, hogy ők hogyan emlékeznek a rendezvényre és a kiválasztási folyamatra.

Milyen típusú állásajánlatokkal érkeztek a rendezvényre?

SZ. M.: Cégünknek két területe van. Az egyik kimondottan a légiközlekedésben specifikus informatikai megoldásokat fejleszt és tesztel, míg a másik részleg 0-24 órás infrastruktúra -, és alkalmazás-üzemeltetési tevékenységet végez, amely biztosítja a légitársaságok hatékony és zökkenőmentes működését. A Lufthansa Systems az informatika széles spektrumában tevékeny, éppen ezért szoftverfejlesztőket, tesztelőket, infrastruktúra-, valamint alkalmazás-üzemeltetőket és hálózati szakértőket is kerestünk, keresünk.

Melyek a legfontosabb szempontok leendő munkatársaik kiválasztásánál?

H. G. : Fontos az, hogy a jelentkezőnek mély szakmai háttértudása legyen, de talán még fontosabb, hogy a leendő fejlesztő vagy mérnök munkatársunk ne csupán egy környezet vagy programnyelv szépségeit akarja megismerni, hanem képes legyen az összefüggések felismerésére a gyakorlatban , átlássa a hozzá kapcsolódó üzleti folyamatokat is . Úgy gondolom, hogy a lég iparban elég sok izgalmas feladat adódik, de ezek megoldásához sokszor kitartás is kell.

Mi volt az első benyomásuk Edináról?

SZ. M. : Nagyon proaktívan keresett meg minket, célzottan voltak hozzánk kérdései. Azt tapasztaltuk, hogy már hallott a pozícióról, és komolyan érdeklődik. Felfigyeltünk releváns tapasztalatára is, ami jó alapot nyújtott egy komolyabb beszélgetésre.

Mennyire váltotta be új kollegájuk a hozzá fűzött reményeket?

H. G. : Edina nagyon rugalmas, proaktív, mindig előre jelzi, ha valamilyen problémát talál, nem csak várja, hogy megoldódjon a dolog. Tudásával teljes mértékben bebizonyította, hogy jól döntöttünk, amikor őt választottuk az általa megcélzott pozícióra