Kiváló szakember nem születik, hanem azzá válik

A Hageni Távegyetem visszatérő résztvevője a HVG Állásbörzének. Fontosnak tartják, hogy a hallgatóiknak vagy a hozzájuk forduló érdeklődőknek tanácsot tudjanak adni, milyen szakokkal, továbbképzésekkel növelhetik elhelyezkedési esélyeiket. A rendezvény KépzésTerén találkoztak Nórával is, aki azóta lelkes és kitartó tanulójuk. Őt és dr. Germán Györgyit, a Budapesti Távtanulási Központ igazgatóját kérdeztük a rendezvénnyel kapcsolatos tapasztalatairól.

Milyen célt fogalmaztak meg a börze előtt intézményen belül?

A Hageni Távegyetem 24 éve van jelen Magyarországon. Korábban elsősorban oktatási fórumokon és rendezvényeken jelent meg az őt képviselő Budapesti Távtanulási Központ, ahol továbbtanulás iránt érdeklődőkkel találkozhatott. Meggyőződésünk azonban, hogy a HVG Állásbörzén is ott a helyünk, hiszen az idelátogatók itt szembesülnek azzal, milyen tudással, ismerettel lehetnének még esélyesebbek a munkaerőpiacon. Legfőbb célként azt fogalmaztuk meg magunknak, hogy növeljük a Hageni Távegyetem, mint német állami egyetem ismertségét Magyarországon annak érdekében, hogy alternatívát kínáljunk a munkaerő-piaci esélyek javítására.

Egy képző intézmény számára miért vonzó egy állásbörzén való részvétel?

Mi nem egy átlagos egyetem vagyunk. Mivel távoktatás keretében lehet nálunk tanulni, a hallgatóink zöme azért választ bennünket, mert a tanulmányok rugalmasan, a saját időbeosztáshoz igazíthatók, így ez a fajta tanulás munka, család, gyerek mellett is ideális. Pont ezért egyetemünk kifejezetten érdekes lehet a rendezvényre látogató álláskereső, dolgozó, esetleg a váltáson gondolkodó érdeklődőknek. A két nap során mi is egyben látjuk számtalan vállalat állásajánlatát, ez alapján következtethetünk arra, melyek a keresett szakmák. A hozzánk fordulóknak adott esetben tanácsot tudunk adni, milyen szakokat, továbbképzéseket érdemes választani, annak érdekében, hogy növeljék elhelyezkedési esélyeiket.

Mi az, amiben a HVG Állásbörze kiemelkedik és támogatja a munkájukat?

A HVG Állásbörze látogatói tapasztalataink szerint motiváltak, elkötelezettek, céltudatosak, ambiciózusok. A rendezvény szervezettsége, gördülékenysége, áttekinthetősége évek óta lenyűgöz bennünket, nem beszélve a szervezők nekünk nyújtott személyes segítségéről, támogatásáról. Nagyon tiszteletreméltó, hogy mindig valami újjal rukkolnak elő, s rendkívül nyitottak a kiállítók javaslataira, ötleteire. A HVG Állásbörze számunkra is nagyon inspiráló, minden alkalommal elemezzük az élményeinket és számtalan területen profitálunk az itteni tapasztalatokból.

Mennyire érdeklődnek a résztvevők a képzési lehetőségek iránt?

Évről-évre egyre többen érdeklődnek irántunk, ismernek meg bennünket, és ebben sokat köszönhetünk ennek a rendezvénynek is. Egyre inkább úgy látjuk, hogy egy neves intézményben megszerzett diploma már nem elég a jó karrierhez, ma már az élethosszig tartó tanulás a növekvő kihívások miatt egyre kevésbé megkerülhető. Ezért javasoljuk minden „friss” vagy akár „veterán”álláskeresőnek, hogy folyamatosan keressenek fejlődési lehetőséget! Ebben lehet hatékony társ az egyetemünk, hiszen munka mellett végezhető, a képzés német egyetemi diplomát, és naprakész, állandóan aktualizált tudást ad.

Milyen végzettségű, tudású, szakmai tapasztalatú érdeklődőket kerestek?

A karrierrendezvényen általában a már valamilyen közép vagy felsőfokú szakmai végzettséggel rendelkezőkkel találkozunk. Aki már elvégzett egy főiskolát vagy egyetemet, annak a távoktatás keretében egy másoddiploma kevésbé jelent nagy kihívást, mint aki ebben a formában szerzi első diplomáját. Aki az első diploma megszerzése igényével vág bele ebbe az oktatási formába, annak a távoktatás sajátosságai mellett szembesülnie kell a felsőoktatás sajátosságaival is, és mindez a német nyelvvel párosítva valóban erőt próbáló, de nem megoldhatatlan feladat.

Melyek a legfontosabb készségek, képességek, tulajdonságok az Önökhöz jelentkező érdeklődőknél?

A hozzánk fordulókat a az új végzettség megszerzésének igénye mellett távoktatás iránti kíváncsiság vagy a német nyelvtudás felhasználásának a lehetősége szokta megfogni. Aki nem riad vissza a modern kommunikációs eszközök alkalmazásától, ismeri és érti az élethosszig tartó tanulás szükségességét, az tudja, hogy ez a jövő útja. Mivel németnyelvű képzésekről van szó, elengedhetetlen az aktív, erős középszintű vagy inkább felsőfokú német nyelvtudás. A Hageni Távegyetemen a nyelv mellett a legnagyobb kihívás, hogy online vagy mentori támogatással, de mégis önállóan kell feldolgozni a tananyagot. Ez csak akkor lehet sikeres, ha valaki kitartó, motivált, jól tudja beosztani az idejét és rendszeresen tanul. Emellett szükség van némi nyitottságra az új, megszokottól eltérő tanulási formák iránt is - nem ritka például, hogy a hallgató skype konferencia keretében tanul együtt a hageni oktatóval és még vagy 10 másik hallgatóval, akik mind más és más országból „érkeznek”.

Milyen volt az első benyomásuk Nóráról, amikor először találkoztak?

Nóra a bennünket véletlenszerűen megtaláló látogatók közé tartozott, akit a német nyelvű képzési lehetőségeket bemutató hirdetésünk állított meg. Rengeteg csomag, információs anyag volt nála, látszott, hogy mindent céltudatosan összegyűjtött és sok helyen megfordult az Állásbörzén.

Mire figyeltek fel nála? Mi volt a legvonzóbb tulajdonsága?

A beszélgetés során Nóra nyitott, érdeklődő és nagyon lelkes volt, akiről már akkor sejtettük, hogy potenciális hallgatónk lehet. Minden előfeltétellel rendelkezett a tanulmányok elkezdéséhez (mint német nyelvtudás, érettségi sőt diploma, lelkesedés és motiváció), és látszott, hogy az élethosszig tartó tanulás elkötelezettje. Milyen képzésre került be? Nóra vágya az volt, hogy már meglévő diplomája mellett pszichológiát tanulhasson. Ez most teljesült, és mi minden segítséget megadunk ahhoz, hogy célját elérje.

Milyen képzésre került be?

Nóra vágya az volt, hogy már meglévő diplomája mellett pszichológiát tanulhasson. Ez most teljesült, és mi minden segítséget megadunk ahhoz, hogy célját elérje.

 

Márki Nóra a Life Long Learning elkötelezett híveként gyakorlatilag bármilyen minőségi forrásból származó képzésre nyitott. Tájékozódni és állást keresni érkezett a rendezvényre. Noha korábban még nem ismerte az intézményt, de az ott dolgozókkal beszélgetve úgy érezte, neki is a „csapatban” a helye.

Miért látogattál ki a HVG Állásbörzére?

2014 őszén aktív álláskeresőként vettem részt az expón, de kíváncsian vártam, hogy milyen újdonságokkal várják a látogatókat a Képzési Téren. Külföldön dolgoztam meglehetően sokáig, ami tényleg nagy élmény, de nem életcél. Hiányzott a családom, hiányzott az országom, itthon szerettem volna folytatni az életemet. Ehhez nem árt, ha az embernek van egy igazán jó állása. A HVG Állásbörzén minőségi kiállítók kínálnak minőségi lehetőségeket, ez elég nyomós érv volt amellett, hogy megforduljak a börzén.

Milyen szempontok és elvárások alapján válogattál a lehetőségek közül?

A nyelvtudást igénylő munkakörök voltak az igazán érdekesek számomra, és elsősorban a munkáltatók velem szemben támasztott elvárásaira fókuszáltam. Rossz politika volt, ezt már csak utólag ismertem fel. Csak olyan kiállítókhoz adtam be a CV-m, ahol az összes feltételnek megfeleltem. Kiváló szakember nem születik, hanem azzá válik, ha van benne elszántság, elhivatottság és kitartás.

Milyen előnyei vannak az állásbörzének az online böngészéssel szemben?

A kiállító személyek a börzén nem magukat, hanem a cégüket képviselik. Olyan öltözetben, olyan stílusban, olyan nyelven vannak jelen, legalább is megközelítőleg, ahogyan ténylegesen dolgoznak. Az ember elámul, hogy nahát, ilyen is van, nekem ez kell, ez ÉN vagyok! És ha még a kiállító is ezt gondolja rólunk, és épp a személyes találkozás győzte meg őt arról, hogy ők pedig pontosan minket keresnek, akkor az egy csodálatos beteljesülése annak, amiért valójában az állásbörzét életre hívták.

Ismerted korábban ezt az intézményt?

A megkeresés nem volt célirányos, de a hívóüzenetek megszólítottak. És amikor elkezdtem tanulmányozni a szóróanyagokat, élénken érdeklődni kezdtem irántuk. Én nyitott voltam rájuk, ők nyitottak voltak rám. Nagyon tetszett, hogy látszott, mennyire szeretik, amit csinálnak, és az, hogy mennyire jól kiegészítik és megértik egymást. Derűs, vidám társaság ők, akik mégis kellő komolysággal és szakértelemmel láttak el engem éppen a megfelelő mennyiségű információval. Valahogy már akkor úgy éreztem, hogy milyen jó lenne közéjük tartozni.

Milyen képzésre vettek fel? Olyan, amilyet elképzeltél?

Én pszichológia alapképzésre jelentkeztem, és egyáltalán nem olyan, mint amilyennek elképzeltem. Hanem sokkal izgalmasabb! Nem is sejtettem, hogy távtanulást ilyen professzionálisan is lehetővé lehet tenni. Ők tényleg mindent megadnak a sikerhez.

Milyenek a napjaid, mit tanulsz, mesélj az érdekességekről néhány mondatban?

Főállásban dolgozom egy német multinacionális vállalatnál már lassan egy éve, november óta. (Az állásbörze, és a már említett mini-világok tettek nyitottá arra, hogy multihoz jelentkezzek.) Nehéz volt összeegyeztetni a tanulást a munkával, de úgy döntöttem, hogy megengedem magamnak, hogy ezt a félévet próbának tekintsem, és a következő szemeszternek saját tapasztalatokkal felvértezve álljak neki. Sosem hittem volna, hogy lesz még lehetőségem diplomát szerezni a megkezdett "felnőtt életem" mellett, és ezért nagyon hálás vagyok a HVG Állásbörzének, hiszen nélküle nem tudom, hogyan találkoztam volna az egyetemmel, és a Fernuninak, hogy lehetővé teszi, hogy egy újabb álmom váljon valóra.