Az Adecco Sikertörténetei

HVG Állásbörze - AdeccoAz Adecco Személyzeti Közvetítő Kft. több alkalommal is részt vett a HVG Állásbörzén. A tavaly októberi börze különösen sikeres volt a vállalat számára, a sikerről a következőkben a standon jelen lévő szakemberek és az új munkatársak számoltak be nekünk.

 

Van lehetőség a sikerre, csak észre kell vennünk


Mint oly sok diáktársam, az egyetem elvégzése után én is aktív álláskeresésbe kezdtem. Számos visszautasítást kaptam a cégektől, mivel pályakezdő voltam, és megfelelő tapasztalat hiányában nem tudtak alkalmazni. Több hónapja tartó keresgélésem során egyre jobban elcsüggedtem, és egyre kevesebb reménnyel küldtem el pályázataimat.

Éppen ezért nagyon örültem, amikor meghallottam, hogy lesz HVG Állásbörze, hiszen jó lehetőségnek tartottam, hogy személyesen találkozhatok a munkáltatókkal, és tanácsokat is kérhetek tőlük. A börzén ellátogattam az Adecco standjához is, ahol az egyik HR-es hölgy elmondta, hogy éppen van egy nyitott pozíciójuk, ami megfelelő lenne a számomra. Rövid interjú és megbeszélés után úgy döntöttem, megpályázom a pozíciót. A végeredmény sikeres volt, hiszen az interjúk után felvételt nyertem az Adecco-hoz, ahol azóta is dolgozom. Nagyon jól érzem itt magam, és rengeteg tapasztalattal gazdagodtam ezalatt a pár hónap alatt.

Recepciós kolléga

Soha nem késő

A tavaly őszi HVG Állásbörze előtt nyílt meg egy olyan pozícióm, melyre az elvárások alapján nagyon nehéz volt megfelelő pályázót találni. Az állásbörze vége felé leszólítottam az egyik nézelődőt, és beszélgetni kezdtünk. Bár nem hozott magával önéletrajzot, de azok alapján, amit elmesélt magáról, a tapasztalatairól, éreztem, hogy megtaláltam a tökéletes jelöltet. Jeleztem felé, hogy lenne egy pozíció számára, de szükségem lenne az önéletrajzára, nehogy lemaradjon a lehetőségről. Aznap este meg is kaptam a pályázati anyagát és másnapra sikerült is leszervezni egy interjút. Egy héten belül megkaptam a visszajelzést, hogy felveszik a partnerünkhöz. Az ajánlatot elfogadta, jelenleg a próbaidejét tölti a megbízó vállalatnál.

Toborzó kolléga

Gyakornokként a tapasztalatszerzés útján

Mint az Adecco Rotációs Gyakornoki Programjában részt vevő diák, életemben először voltam kiállítóként részese a HVG Állásbörzének tavaly ősszel. Nagy lelkesedéssel és izgalommal kezdtem a napot, és igyekeztem minél többet segíteni a tapasztaltabb kollégáknak, és örültem, hogy megszerzett tudásomnak köszönhetően sok érdeklődőnek tudtam segíteni. A második nap végén egy hölgy lépett hozzám, és feltett egy-két kérdést a szolgáltatásunkkal kapcsolatban. A beszélgetés végén megajándékozott minket egy kis csokoládéval, és megköszönte, hogy még az utolsó pillanatban is ilyen kedvesek, türelmesek és segítőkészek voltunk vele. Ez a kis gesztus megkoronázta a napomat, és úgy vélem, nagyon szép lezárása volt a rendezvénynek.

Rotációs gyakornoki program résztvevő